„Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé” – mondja Benedek Elek, a gyerekek Elek apója.
A mese hatással van a gyermek beszédfejlődésére, képzelőerejének alakulására, érzelmi gazdagodására, szociális kapcsolatainak fejlődésére. A gyermek a mesén keresztül megtanulja felismerni az események közötti összefüggéseket, a történeteket értelmezni, és átlátni az egyszer emberi kapcsolatokat.
A Magyar Olvasástársaság 2005-ben határozott arról, hogy szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük meg a népmese napját olyan rendezvényekkel, amelyeken a magyar népmesekinccsel ismerkedhetnek meg a gyerekek.
A Sinka István Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában a népmese napjához közeli időpontban évek óta mesemondó versenyre kerül sor. Az idén szeptember 29-én a helyi általános iskolák diákjai és helyi óvodások, valamint a furtai Bessenyei György Általános Iskola alsó tagozatosai és furtai óvodások vettek részt.
A versenyt négy korcsoportban hirdettük meg: óvodások, első-második, harmadik-negyedik és ötödik-hatodik osztályosok számára. A négy korosztályban összesen 43 jelentkezőből 40 kis mesemondó mutatta be a választott mesét. A Méliusz Juhász Péter Könyvtár felhívásához csatlakozva max. 5 perc terjedelmű szabadon választott magyar népmesét választhattak.
A zsűri tagjai – Korompainé Mocsnik Marianna, a Bihari Múzeum vezetője, Pappné Kiss Katalin, a Bihari Gyerekesély Iroda munkatársa, Lackó Györgyné könyvtárvezető, valamint Kapornai Andrásné nyugalmazott pedagógus és Kissné Tóth Márta, a BSZC Eötvös József Szakképző Tagintézményének pedagógusa – az alábbiak szerint értékelte a mesemondók teljesítményét:
Óvodások:
1-2. osztály:
3-4. osztály:
5-6. osztály:
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár által szervezett megyei mesemondó versenyre elküldjük a kategóriánként és iskolánként legjobban szereplő mesemondót, aki október 9-én, a könyves vasárnapon képviseli iskoláját.
A mesemondó versenyen készült képek megtekinthetőek a könyvtár Facebook oldalának képei között: Városi mesemondó verseny (2016. szeptember 29.)
Vezendiné Borbély Margit
könyvtáros