A könyvtár története
Berettyóújfaluban a XIX. század második felében jelentek meg először olyan törekvések, melyek könyvtár alapítására, szervezésére irányultak. Az 1850-es években a Polgári Kör keretein belül működő könyvtár jelentős, de elhanyagolt állománnyal rendelkezett, bár könyvtárosa – Tóth Sándor – mindent megtett a legjobb elhelyezésért. Ezt csak 1875-ben érték el, amikor az új községháza épületébe költöztek, ekkor adtak ki nyomtatott katalógust is az állományról.
1868-ban Vass Jenő gyógyszerész magánkönyvtára is folytatott rendszeres kölcsönzést. Az 1893-ban alapított Kaszinó is rendszeresen gyarapította könyvtárát, így tíz év múlva már 1437 kötettel rendelkezett. Heti két alkalommal kölcsönzött, volt olvasóterme, s a vezető – Leiner Gyula – katalógust is jelentetett meg. 1900-ban megnyílt egy gazdasági népkönyvtár, amelyet nem megfelelően gyarapítottak, így az 1910-es évek elején csak 149 kötete volt.
Lényegesen jelentősebb az 1908-tól működő népkönyvtár. Ez a gazdasági népiskolában volt elhelyezve, vezetője az iskola egyik tanára (később igazgatója), Brózik Dezső, aki sokat tett a település kulturális fejlesztéséért. 1911-ben 355 kötetből állt a könyvtár állománya, melyről szakkatalógus is készült.
A gazdasági népiskolán kívül más iskolákban is létrehoztak könyvtárakat, és 1918-ban a kaszinó átadta állományát a leány polgári iskolának, mely ezáltal jelentősen gyarapodott.
A berettyóújfalui Városi Könyvtár első jogelődjének azt a népkönyvtárat tekinthetjük, melyet 1950. augusztus 20-án a Járási Kultúrházzal avattak fel. 1951. áprilisától Körzeti Könyvtár néven működött, 2700 kötettel rendelkezett, állománya főleg politikai irodalomból állt. Katalógusa még nem volt. Az intézmény a helyi népkönyvtári feladatokon kívül a bihari községi népkönyvtárak hálózati központja is volt, és a külterületeken, üzemekben létrehozott letéti könyvtárak folyamatos ellátását is biztosította.
Az 1952-ben kialakult közkönyvtári hálózaton (nemzeti könyvtár, megyei, járási, községi) belül könyvtárunk járási könyvtár lett, de 1957-ig továbbra is ellátta a körzeti feladatokat. 1979-től városi-járási, 1984-től városi könyvtár.
1984 nemcsak a járási cím megszűnése miatt volt jelentős. Ekkor költözött át a felnőtt részleg önálló épületbe a Művelődési Központból, ami mérsékelte ugyan az elhelyezési problémáit, de véglegesen nem oldotta meg.
1993-ban a könyvtár önállósága megszűnt. Az új integrált intézmény – mely a Városi Kulturális Intézmény nevet kapta – magába foglalta a városi könyvtárat, a művelődési központot és a mozit. Az intézmény igazgatójának Porkoláb Lajost nevezték ki. Berettyóújfalu Város Önkormányzata 1997. szeptember 23-án határozati javaslat alapján döntött a könyvtár névfelvételéről. A könyvtár a Városi Kulturális Intézmény Sinka István Könyvtára nevet vette fel. 1998-tól a Nadányi Zoltán Művelődési Központ és Sinka István Városi Könyvtár nevet viselte.
A képviselőtestület 1994-ben határozatot hozott arról, hogy az eddig méltatlan sorsú közgyűjteményeket – a könyvtárat és a múzeumot – új épületbe költöztesse; a város egyik jellegzetes, impozáns épületébe, amely 1874-ben épült, és községháza, majd rendőrségi épület volt. 46 millió forint állami támogatást kaptak az átalakításhoz, 12,3 millió forintot a városnak kellett finanszírozni.
2001. augusztus 18-i átadással vehette birtokba a könyvtár az épületet, melyben már a korábban a művelődési központban elhelyezett gyermekkönyvtár is helyet kapott.
2002. április 4-én átadásra került a könyvtár informatikai terme, melyben ingyenes Internet- szolgáltatást biztosítunk a lakosság részére. Ezzel az információszerzés és –továbbítás új lehetőségei nyíltak meg olvasóink előtt. 2004. május 1-től eMagyarország Pontként, majd DJP Pontként működik a központi épületben található számítógép-terem, a berettyószentmártoni városrészen lévő Információs Központ pedig 2009 óta. A telephelyek részben akadálymentesítettek. A könyvtár jelentős helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, melynek gyarapításával hozzájárul a Hajdú-Bihar megyei helyismereti adatbázis szerkesztéséhez.
A könyvtár 2008. december 1-től kezdődően visszakapta önállóságát, majd 2013-tól Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár néven összevont intézményként működött a Bihari Múzeummal, ill. 2016 óta a Berettyó Kulturális Központ egységeként működik három telephelyen: A Fiókkönyvtár és az Információs Központ a berettyószentmártoni városrészen, a könyvtár központi egysége a Bihari Múzeummal egy épületben található a város központjában.
Szolgáltatások köre: kölcsönzés, könyvtárközi kölcsönzés, helyben használat, házhoz szállítás, foglalkozások, egyéni és csoportos látogatás, felhasználóképzés, ingyenes internethasználat egy óra hosszat, tájékoztatás, térítésmentes segítségnyújtás az e-Közszolgáltatások széles körében, levelezés lebonyolításában, friss információhoz jutásban.
Két olvasókör, sakkszakkör heti rendszerességgel tartja itt foglalkozásait, ezen kívül a város 5 általános iskolájából rendszeresen érkeznek könyvtárpedagógiai foglalkozásra, vagy csoportos kölcsönzésre iskolai osztályok.
A TOP-1.2.1-15 „Nyeregre fel! Múltidéző túra a Berettyó mentén” című tematikus útvonal -Berettyóújfalu, Bakonszeg, Zsáka települések építészeti, történelmi, irodalmi értékei, hagyományainak turisztikai célú fejlesztése nyertes pályázat keretében 2020-ban valósult meg a könyvtár és múzeum épületének felújítása, amely egy személyfelvonó beszerelésével teljes mértékben akadálymentessé vált.
2021-ben jelentős belső felújítás következtében teljesen új modern arculattal várja látogatóit a könyvtár.
Névadónkról
SINKA ISTVÁN (1897-1969)
Bihari ridegpásztor családban született Nagyszalontán 1897. szeptember 24-én, maga is bojtár, majd juhász volt. Senki nem jött annyira mélyről, olyan szegénységből a magyar irodalmi életbe, mint Sinka István.
Sinka János, az apa tüdőbajban meghalt és feleségére Nucz Erzsébetre 4 árvát hagyott. Csak két gyermek élte túl a nyomorúságot, Pista és Erzsi.
Az iskolában kitűnő tanuló, de polgári származású társai megkeserítik az iskolai éveket. Négy elemi után 11 évesen kisbojtárnak szegődik. Ekkor a legmerészebb álma, hogy egyszer számadó juhász lehessen. Gimnáziumba nem járt, de a nagyszalontai főgimnázium építésénél ő is hordta a téglát szünidőben. Legkedvesebb szórakozása az olvasás. Szüleitől egyetlen könyvet örökölt, a Bibliát. Tanulásra, művelődésre lehetősége sem nyílott, egyetlen bárányát cserélte könyvre, egy Petőfi-kötetre. Petőfi verseinek hatására határozza el, hogy ő is költő lesz. Válogatás nélkül mindent olvas, amihez csak hozzá jut. Műveltségét kalendáriumokból, ponyvaregényekből szerzi.
Első verse úgy születik, hogy egy vénasszonyt hall a pusztán énekelni. A dallam és a ritmus napokig motoszkál a fejében, majd egy tintaceruzacsonkkal a csizmája szárára felírja a Tizenhét szilfa c. vers első változatát.
Arany Jánoshoz hasonlóan ő is a népköltészettől kapta az ihletet. Sok mesét, mondát, balladát hallott gyermekkorában. Az I. világháborúban nem vesz részt, mert az uraság felmentette, hiszen kellett a fiatal munkaerő az uradalomba.
A Fekete-Körös partján szövődött szerelem az indulatos pásztorköltő és a juhászszámadó lánya, Papp Piroska között. 1919-ben házasságot kötöttek. Négy fiuk született István, Zoltán, János és Ferenc. Életük nyomorúságos, megaláztatásokkal teli. Piroskának gyógyíthatatlan szívbaja volt, ezért is költöztek be Vésztőre, ahol Sinka napszámból élt.
Első verseit a Magyar Falu című „fajvédő” újság pályázatára küldte be. A lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben ettől kezdve rendszeresen jelentek meg írásai.
A szeghalmi gimnázium vállalta első kötetének kiadását (Himnuszok Kelet kapujában, 1934). A Himnuszok Kelet kapujában a szegényparasztság követeléseit, haragját közvetíti. Ezek nem feltétlenül személyes élmények, hanem a fővárosba felkerült költő a divatos szólamokat utánozza. A magány, a nyomor és a küldetéstudat, valamint a kitörés kényszere formálja himnuszait. A pogány hitvilág elemei fontos szerepet kapnak a versekben.
1935-ben Barsi Dénes és Szabó Pál társaságában alapította meg Komádiban a Kelet Népe c. folyóiratot. A folyóiratot Gyulán és Berettyóújfaluban nyomtatták. Versei a Szabadságban, a Komádi és Vidéke c. lapban, a szlovákiai Magyar Írásban, majd a Válaszban, a Hídban, a Szabad Szóban, a Magyar Életben és a Magyar Útban jelentek meg.
Pásztorének (1935) című szabadverses költői elbeszélésében a ridegpásztorok életét mutatta be. Ezt tekintik igazi költői indulásának. Történeteiben önéletrajzi és közösségi témák fedezhetők fel. 1936-ban Budapestre költözött. Munkát nem talált, nyomorgott, betegen kórházba került.
1937-ben felesége halála után Péczeli Katalinnal kötött házasságot.
1939-ben Püski Sándor, a “Magyar Élet” kiadója jelentette meg Vád c. gyűjteményeskötetét. Saját balsorsa, családjának és barátainak szenvedése kap hangot verseiben.
Szenvedései és politikai csalódásai, a népi írómozgalom bomlása, a társadalmi reformok elmaradása reménytelenségbe taszították. A nacionalista eszmék térhódítása idején hangot adott a fajgyűlöletnek (Denevérek honfoglalása Bp., 1941), a német fasizmustól és a nyilasoktól azonban elhatárolta magát.
1944-ben látott napvilágot legnagyobb hatású, önéletrajzi ihletésű műve, A fekete bojtár vallomásai. Fekete bojtárnak hívták Sinkát a dohánykertészlányok, vagy más szóval gányólányok.
A pásztorkodás és a bihari falusi élet emlékét dolgozta fel Fütyöri és a hét vadász (1941) és Harmincnyolc vadalma (1941) című elbeszélésköteteiben, valamint a Kadocsa merre vagy? (1944) című regényében.
Költészete balladáiban teljesedett ki igazán. Balladáskönyv (1943) és Hontalanok útján (1943) című köteteiben régi mágikus szertartások, népi hiedelmek és szokások motívumait használta fel a szegényparasztság nyomorúságának bemutatásában. Kísértetvilágot fest. A környezet és az ember átváltozása átszövi a mindennapokat.
A II. világháború után erőteljes támadások érik korábbi indulatos nacionalista megnyilatkozásai miatt. Sinka István szembehelyezkedett a szovjet típusú szocialista átalakulással, ezért másfél évtizedig tiltólistán voltak versei.
Barátai néhány példányban leíratták vele legújabb verseit, és kis füzetekben, kéziratos formában terjesztették, így segítették szerény megélhetéshez. Szűk körben Sinka-esteket rendeztek, de ezeket a hatalomnál följelentették. A meg nem alkuvása, az érzékenysége is hozzájárult a nyomorhoz, amelyben a családjával élt.
1957-ben elvált, és feleségül vette Szin Magdát, kései szerelmes verseinek az Éna-daloknak ihletőjét. Már nagyon beteg volt, amikor 1961-ben megjelenhetett elbeszéléskötete, az Eltűnik a hóri domb.
Kényszerű hallgatásában írta a Szigetek könyve című eposzát azzal a céllal, hogy enciklopédikus művet írjon arról a világról, amelyet jól ismert. Az eposz népi tárgyú, népi képrendszerű, paraszti szemléletű elbeszélő költemény, amelynek hősei a Sinka által jól ismert alakok nagy formátumú kisemberek, akik az embertelenség ellenére megőrizték a tisztaságukat és a szabadságukat. A mű csak 1969. június 17-én bekövetkezett halála után jelent meg (1972-ben), mint ahogyan a költői teljesítményéhez méltó Kossuth-díj is csak posztumusz, 1990-ben ismerte el nagyságát.
Sinka István születésének 90. évfordulójára, és az I. Országos Földmunkáskongresszus emlékére hozták létre a kiállítóhelyet Vésztőn 1987-ben.
Berettyóújfaluban a városi könyvtár 1997 óta viseli nevét.
Sinka István Városi Könyvtár 