SAJTBÓL VAN A HOLD?!

Szeptemberben született névadónk, a „fekete bojtár”, Sinka István, aki igencsak sokat nézte a bihari csillagos eget.

Az ő tiszteletére szeptember 18-án este 8 órára egy rendhagyó csillaglest szervezünk a Bihar Zenitje Amatőrcsillagász Egyesület közreműködésével!

Miért lesz ez kicsit más? Mert nemcsak a csillagokat vizslatjuk profi távcsövön keresztül, hanem közben Nagy Márti Sajtszigete Biharkeresztes kézműves sajtjait kóstoljuk és kellemesen el-elmélkedünk arról is, hogy melyik sajt íze és állaga egyezhet meg a nagy égi sajtunkkal!

A Holdból és csillagokból nem, de a sajtokból vásárolni is lehet majd!

Helyszín: Makk Kálmán Mozi udvara előtti füves terület

Időpont: 2026. szeptember 18. (péntek), 20 óra

A részvétel ingyenes és regisztrálni sem kell.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Ui.: Ha kifeküdve néznéd a csillagos eget – mint Sinka -, hozz egy plédet magaddal! (A juhokat inkább hagyd otthon.

Kicsiket és nagyokat egyaránt sok szeretettel várunk!

Véget ért az olvasásnépszerűsítő gyerekprogram-sorozat

Múlt héten rejtélyekkel teli olvasásnépszerűsítő programsorozaton vett részt egy nagy csapatnyi kis olvasónk. Az izgalmas közös könyvünk Maksai Kinga Rejtélyek a Szélfútta utcából című ifjúsági regénye volt. Az írónővel személyesen is találkoztak a gyerekek és úgy megkedvelték, hogy búcsúzáskor alig tudott kibontakozni a gyerkőcök ölelő kezei közül. 🤗🥰

A könyv hatására a gyerekek gyorsan belejöttek a rejtélyek megoldásába és profi módon oldották meg a könyvtárban, illetve a Csónakázó-tónál megrendezett többállomásos vetélkedő feladatait. 🤔🔎👍

Voltunk a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár izgalmas és titkos könyves raktáraiban, majd az Agóra Tudományos Élményközpontban a természettudomány kínálta varázslatokkal ismerkedtünk és játszottunk. 😊

Az élménydús programokat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítottuk meg.

Várunk Láposi Istvánné könyvének bemutatójára!

Sok szeretettel hívunk mindenkit Láposi Istvánné könyvének bemutatójára! 📖😊

Terike neve biztosan sokaknak ismerős, hiszen hosszú évek óta foglalkozik gyógynövényekkel és természetgyógyászattal. 2013 óta őstermelőként állít elő és forgalmaz gyógynövényalapú termékeket. Gyógykészítményei már országszerte megvásárolhatók.

„A Sárrét ősi gyógynövényei” című könyve idén tavasszal jelent meg.

Nagy örömünkre eljön hozzánk Berettyóújfaluba, és egy beszélgetés keretén belül bemutatja könyvét, mesél a Sárréten megtalálható természeti kincsekről és azok gyógyhatásairól, valamint sok-sok hasznos tanáccsal is ellát bennünket az egészségünkkel kapcsolatban.

A könyvbemutatón nemcsak a könyvbe, hanem egy különleges gyógyteakeverékből készített teába is belekóstolhatnak a résztvevők! 🫖🌿

A rendezvényen meg lehet vásárolni a könyvet, valamint Terike különféle gyógynövényes termékeit.

Mindenkit szeretettel várunk jövő hét kedden, (június 23-án) délután 5 órára a könyvtár rendezvénytermébe! ☺️

A részvétel díjtalan és regisztrálni sem kell.

A rendezvényen a teák felszolgálásában a BSZC Eötvös József Szakképző Iskola turizmus-vendéglátás ágazatos diákjai fognak segíteni.

Fábián Janka volt vendégünk

Tegnap Fábián Janka volt vendégünk, aki hazai viszonylatban bestsellerírónak számít. Nagyon örültünk, hogy elfogadta meghívásunkat és találkozott itteni olvasóival! 😊

Ezúton is köszönjük az írónőnek a tartalmas beszélgetést, a kitartó dedikálást, a közönségnek pedig köszönjük az érdeklődést és a megtisztelő figyelmet!

Az írónővel kolléganőnk, Jónás Jolka beszélgetett.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Író-olvasó találkozó Fábián Jankával

Június 9-én, kedden a könyvtár vendége lesz hazánk egyik legismertebb kortárs írónője, FÁBIÁN JANKA!

A népszerű írónő könyvei a magyar történelemhez kapcsolódnak, melyekben valós történelmi korszakok, események, társadalmi helyzetek jelennek meg szerelmi, illetve családi történeteken, személyes emberi küzdelmeken, női sorsokon keresztül.

Fábián Janka könyveit sokan épp azért szeretik, mert érzésekben gazdag regényeiben „élővé” és átélhetővé válnak történelmünk eseményei, miközben bepillantást nyerünk a különböző korokban élt felmenőink mindennapjaiba is.

A kellemes, könnyed beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várunk délután 5 órára a könyvtár rendezvénytermébe!

Az író–olvasó találkozón lehetőség lesz az írónővel dedikáltatni, úgyhogy akinek van(nak) saját Fábián Janka-könyve(i), semmiképp se felejtse otthon!

Az ingyenes rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítjuk meg.

Piknikezzetek velünk szombaton, a város napján!

Piknikezzetek velünk szombaton, a város napján! Lesz minden, ami egy jó kis könyvtári piknikezéshez kell: szabadtér, jó idő, vidám társaság, enni- és innivaló! 😊 Kézműveskedéssel, papírszínházzal, játékokkal és hangoskönyvtárossal várunk mindenkit!

Kicsiket és nagyokat egyaránt várunk 17 órától 19 óráig a könyvtár melletti parkban! Pista is velünk lesz! 😎

Ui.: A pikniken be lehet szállni a könyvTÁRsas játékunkba, aki pedig már játszik velünk, az a pecsétgyűjtőjét hozza magával, hiszen a pikniken való részvételért 2 pecsét jár! 🥳

Elindult új játékunk, a könyvTÁRsas!

Az „Olvasás olimpia” nevű játékunkat sokan szerettétek, ezért újra játszani hívunk Benneteket!

A „könyvTÁRsas” játékban a résztvevők gyűjtőfüzetet kapnak, melybe minél több pecsétet kell gyűjteni. (Igen, ilyen volt… Nézzétek el nekünk, imádunk pecsételni… 😎)

Na de most a pecsétek megszerzésére több mód is van! Ezek pedig a következők:

📚 KÖLCSÖNZÉS – Kölcsönözz! Minden alkalommal kapsz 1 pecsétet a gyűjtőfüzetedbe!

✍️ KÖNYVAJÁNLÓ ÍRÁSA – Írj kézzel(!) egy 50-70 szavas könyvajánlót egy könyvtárunkból kikölcsönzött könyvről! Munkádért 2 pecsét jár!

🎬 VIDEÓS KÖNYVAJÁNLÓ – Készíts a könyvtárban videós könyvajánlót! Mutass be egy könyvet max. 45 mp-ben! Jutalmad 4 pecsét lesz! A videó a Facebookra kerül ki. (Az elkészítésben nyugodtan kérd segítségünket.)

👥 BEÍRATÁS – Hozz magaddal egy új beiratkozót! Kaptok érte 2-2 pecsétet!

👉 RÉSZVÉTEL – Vegyél részt bármelyik könyvtári rendezvényünkön, ahol nem csak élményt, hanem 2 pecsétet is kapsz!

🍀 SZERENCSE ÉS TUDÁS – Ha a pecsétgyűjtő utadon, azaz a pecsétgyűjtődben találkozol Pistával, a könyvtári kutyussal, akkor lehetőséged lesz plusz 1 pecsétet szerezni! (A részleteket megtudod, ha megsimogatod a kabalakutyánkat.)

A játék időtartama: 2026. május 5. – 2026. november 28.

A legtöbb pecsétet gyűjtők könyvjutalomban részesülnek! 🤝📖

Emellett a játékban résztvevők között korcsoportonként egy-egy nyertest is kisorsolunk!

Játsszatok velünk!😊

Dulai Péter bűntörténész nálunk járt

Dulai Péter bűntörténész tegnapi előadása egyszerre volt érdekes, meglepő, megdöbbentő és sokkoló… Viszont az országosan ismert kriminalista rendkívül jó érzékkel belecsempészett annyi finom humort is az előadásába, amivel tudta oldani a téma okozta feszültségünket.

Ezúton is köszönjük, hogy eljött Berettyóújfaluba! Pár év múlva visszavárjuk!

A bűnügyi előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítottuk meg.

„A bűntett ára: az élet”

Sok szeretettel várjuk a könyvtárba április 14-én (kedden) DULAI PÉTER „A bűntett ára: az élet” című előadására mindazokat, akiket érdekelnek a magyar bűnügyek, a bűnözés természete, akik elgondolkoznak azon, hogy mi minden rejlik egy-egy bűnesetről szóló hír mögött.

Dulai Péter kriminalista végzettségét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kriminalisztika mesterszakán szerezte. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója.

Újságíró, true crime író.

„Élet elleni bűncselekmények” címmel a Magyarországon elkövetett emberöléseket feldolgozó Facebook-oldalt működtet, és YouTube-csatornáján bűnügyi podcastet vezet. Önmagát legszívesebben bűntörténészként határozza meg.

❗️ Az előadás témái:

– Felismerhetetlen holttest a berettyóújfalui játszótér vécéjében

– Miért került bitófa alá a „Sátán” becenevű rablógyilkos

– Miért öltek meg egy férfit, akinél mindössze fél liter pálinka volt

– Hol végezték ki a megyében utolsóként halálraítélt köztörvényes bűnözőket

– Egy borzalmas férjgyilkosságról

Dulai Péter eddig három könyvet írt, melyek a rendezvényen kedvezményesen megvásárolhatóak lesznek és természetesen dedikáltatásra is lesz lehetőség!

📖 Gyilkosság a panel tetején – Minősített élet elleni bűncselekmények a Kádár-korszakban

📖 Amiért halál járt – Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban

📖 Rémület – Gyilkosok és áldozatok feketén-fehéren

A részvétel INGYENES (!), de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztrálási lehetőségek:

📧 sinkakonyvtar@gmail.com

📱 06 30/ 845 1068 (Szémánné Veres Gabriella könyvtárvezető)

🗣️ személyesen a könyvtárban (Berettyóújfalu, Kálvin tér 1.)

A könyvtár 150 éves épületének történeti múltjához kapcsolódó programunkat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítjuk meg.

Élet elleni bűncselekmények

www.youtube.com/@dulai-peter

https://eletellenibuncselekmenyek.hu/

Végigszavaltuk a versmaratont

Kívülről mondva, kicsit puskázva, kis súgás segítségével, verseskötetből/papírról/telefonból olvasva; egyedül, ketten, hárman, többen, közösen; magabiztosan, izgulva, átélve, nem átélve; ünneplőben, hétköznapiban; gyerekverset, felnőttverset, klasszikust, kortárst, sajátot; meghatót, komolyat, vicceset, stb. stb. stb.…

A tegnapi versmaratonunkon mindenféle verzióban, 5 és fél órán keresztül mondtak verset kicsik és nagyok! 👏 Ezúton is köszönjük annak a közel 400 embernek a részvételt, akik itt voltak, szavaltak vagy csupán hallgatták a verseket! ❤

Nézegessétek meg a képeket, találjátok meg magatokat, családtagjaitokat, rokonaitokat vagy az ismerőseiteket!😊

Az NKA által támogatott rendezvényünkön olvasóink, ovisok, iskolások, intézmények dolgozói és közösségek tagjai szavaltak.

A résztvevő intézmények, közösségek (időrendi sorrendben):

Nadányi Zoltán Művelődési Ház

Bihari Múzeum

DEKK Gróf Tisza István Campus

Gyermekkert Tagóvoda

Székhely Óvoda

Széchenyi Tagóvoda

Szivárvány Tagóvoda

Eszterlánc Tagóvoda

Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium

Csoda-Vár Iskola

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Hunyadi Mátyás Tagiskola

BSZC Arany János Gimnázium és Technikum

BSZC Eötvös József Szakképző Iskola

József Attila Általános Iskola

BSZC Bessenyei György Technikum

Diószegi Kis István Református Általános Iskola

Széchenyi István Tagiskola

BSZSZK

Bihari Barangolók Olvasókör

Nadányi Zoltán Olvasókör

Sinka István Városi Könyvtár

Egyéni versolvasók:

Deák-Fogarasi Mária

Gyula Ferencné

Karancsi Lajos

Karancsi Beáta

Ismét kékfény volt a pincében

A nagy érdeklődésre való tekintettel tegnap megismételtük a „Zsaruk a fogdában” című rendezvényünket, melyen a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei – Szémán László rendőr törzszászlós és Bernáth Zsolt rendőr főtörzsőrmester – tartottak technikai és fegyverzettechnikai bemutatót.

A tényállás szerint rendőri részről érdekes információkban, a közönség részéről fokozott érdeklődést tanusító magatartásban nem volt hiány! 😄

Ezúton is mindenkinek köszönjük a részvételt! 😊

A rendezvényt az NKA támogatta.

FELHÍVÁS! Versolvasásra fel!

Idén is megrendezzük a kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató irodalmi rendezvényünket, a VERSMARATONt!
Városunk óvodásai, iskolásai, különböző intézmények dolgozói és közösségek tagjai fognak verseket felolvasni jövőhét hétfőn a Szent István téren.

A versmaratonhoz még lehet csatlakozni, így várjuk mindazoknak a jelentkezését, akik szívesen olvasnák fel kedvenc vagy akár saját költeményüket!
Jelentkezni lehet könyvtárvezetőnknél a 06 30/ 845 1068-as számon, e-mailben a sinkakonyvtar@gmail.com-on vagy személyesen a könyvtárban.
A versolvasásért cserébe azoknak, akik még nem tagjai könyvtárunknak, egy évre szóló ingyenes tagságot ajándékozunk!

😉

Mindenkit szeretettel várunk! Hangolódjunk együtt a magyar költészet napjára!

😊

A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítjuk meg.

A programon résztvevők:

⏰

9:30 – 9:50
Sinka István Városi Könyvtár
Nadányi Zoltán Művelődési Ház
Berettyóújfalui Rendőrkapitányság
Bihari Múzeum

⏰

9:50 – 10:30
Eszterlánc Tagóvoda
Gyermekkert Tagóvoda
Rákóczi Tagóvoda
Széchenyi Tagóvoda
Székhely Óvoda
Szivárvány Református Óvoda

⏰

10:30 – 11:10
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Csoda-Tár Óvoda
Csoda-Vár Iskola
Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium

⏰

11:10 – 11:30
Hunyadi Mátyás Tagiskola

⏰

11:30 – 11:50
BSZC Arany János Gimnázium és Technikum

⏰

11:50 – 12:10
BSZC Eötvös József Szakképző Iskola

⏰

12:10 -12:40
József Attila Általános Iskola

⏰

12:40 – 13:00
BSZC Bessenyei György Technikum

⏰

13:00 – 13:30
Diószegi Kis István Református Általános Iskola

⏰

13:30 – 14:00
Széchenyi István Tagiskola

⏰

14:00 – 14:30
Bihari Barangolók Olvasókör
Nadányi Zoltán Olvasókör
BSZSZK Berettyóújfalui Idősek Klubja

“Trubadúrok akkor és most” zenés irodalmi műsor

VARRÓ DÁNIELről két tényt talán mindenki tud:

1. Számtalan díjjal elismert költő, aki egyedi stílusú verseivel, verses meseregényeivel, színdarabjaival és műfordításaival frissességet, játékosságot és modernitást hozott a kortárs magyar irodalomba*.

2. Kiválóságának bizonyítéka, hogy ő maga egy két-lábon-járó érettségi tétel**. 😊

Varró Dániel költő Molnár György zenésszel a „Trubadúrok akkor és most” című különleges zenés irodalmi műsort adja elő Berettyóújfaluban.

A gitár és a költészet találkozásából létrejövő különleges hangulatú előadásra nagyon sok szeretettel várnunk Mindenkit! 📖🎸🎼💗

Figyelem! A helyszín ezúttal nem a könyvtár, hanem a Zsinagóga Kultúrtér!

A részvétel ingyenes és előzetes regisztráció sincs.

Hangolódjunk együtt a költészet napjára – no és az érettségire! 🙂🙃

* Legismertebb művei: Bögre azúr, Szívdesszert, A testhezálló ruha, Túl a Maszat-hegyen

* „Viszonylag régóta vagyok választható érettségi tétel, olyan is előfordul, hogy a diákok megkérnek, segítsek nekik kidolgozni saját magamat… Volt egy kevésbé vicces esetem is: egy érettségire készülő srác szó szerint megfenyegetett, hogy ki***, ha engem húz, és megbukik belőlem.” (V.D. – Forrás: http://nlc.hu/…/varro-dani-daniel-kolto-kolteszet…/…)

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítjuk meg.

Létrehoztuk a Fényes Olvasóklubot!

A Fényes Ház lakóinak eddig is rendszeresen vittünk könyvtári könyveket, ám a szívünknek igen kedves dolog is megvalósult: létrehoztuk a FÉNYES OLVASÓKLUBot! 📚❤

Kéthetente olvasunk fel novellákat az ott élő időseknek, bízva abban, hogy egy-egy novella által egy kis feltöltődést, kikapcsolódást tudunk adni.

Úgy gondoljuk, hogy egy-egy történettel nemcsak szórakoztatunk, hanem régi kellemes emlékeket is elő tudunk hívni – így szeretnénk örömet okozni. 😊

Köszönjük az érdeklődő és kedves fogadtatást, nagyon örülünk, hogy mi is hozzájárulhatunk a Fényes Ház közösségi életéhez!

Lebilincselő volt a téma

Az egykor rendőrségi fogdaként, ma könyvtári raktárként funkcionáló pincénkben tartottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei technikai és fegyverzettechnikai bemutatót, melyet kicsik és nagyok egyaránt élveztek.

A rendőrök a munkájukkal kapcsolatos sok-sok érdekes információ mellett érzékeltették a rendőri erőt, és még azt is megtudtuk, hogy a rendőrök hány rablót fognak el egy nap! 😄

Ezúton is köszönjük

👮Szémán László rendőr törzszászlósnak,

👮Bernáth Zsolt rendőr főtörzsőrmesternek és

👮Pálfi Lajos rendőr főtörzszászlósnak a bemutatót,

valamint a közönségnek az érdeklődő figyelmet! 🫶

A Zsaruk a fogdában című rendezvényünket az NKA támogatta.

A képeket a VMRF engedélyével tettük közre.

A bemutató a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Kezdődnek a Csukás Istvánhoz kapcsolódó csoportos gyerekfoglalkozások a könyvtárunkban

Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan, bámulatosan tudja változtatni az alakját!” ☺️

Szerencsére nagyon sokan ismerik nemcsak Pom Pomot, hanem Süsüt, Mirr-Murrt, Nagy Ho-ho-ho-horgászt, Sün Balázst… és még hosszasan sorolhatnánk a szívünknek oly kedves mesealakokat, melyeket Csukás István alkotott meg nekünk.

A jeles meseíró születésének 90. évfordulója alkalmából Margó néni, a gyermekkönyvtárosunk a tanév végéig tart nagycsoportos óvodásoknak és alsó tagozatos diákoknak Csukás Istvánhoz kapcsolódó izgalmas foglakozásokat. 🥰

Pom Pommal, Gombóc Artúrral és Főkukaccal együtt pedig arra biztatunk mindenkit, hogy jöjjön a könyvtárba és kölcsönözzön ki egy Csukás István által írt könyvet! 📚❤

Ui.: Kedves Óvodapedagógusok és Pedagógusok! A foglalkozásokkal kapcsolatban Vezendiné Borbély Margó ad tájékoztatást a 30/239 0688-as számon (vagy keressétek őt személyesen a gyermekkönyvtárban). 🙂

Szuna Noémivel kávéztunk együtt

Szuna Noémi kávészakértő, a Cafe Frei marketingvezetője tartott pénteken egy igazán érdekes előadást a kávé világáról. A rendezvényen kóstoltunk kávévirág teát, a kávé kiszárított gyümölcséből készült kávét (cascarát) és a Cafe Frei finom újdonságát: a „pezsgő” kávét. ☕️😋

A különlegességeket a BSZC Bessenyei György Technikum turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói szolgálták fel a résztvevőknek. Ezúton is köszönjük a segítséget! 😊

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Zsaruk a fogdában

Folytatódik a múltidézés a 150 éves épületünkben! A mai könyvtár helyén nem is oly rég rendőrség működött, de a pincében nem a könyveket „rendezték”… (Mondjuk Bűn és bűnhődés akkor is volt és most is van…)
Ennek apropóján az egykori fogda helyszínén (!) a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei fogják testközelből bemutatni a munkájuk során használt felszerelésüket, szolgálati eszközeiket, technikai- és kényszerítő eszközeiket, régi és új fegyvereket, valamint a bátrabbak ízelítőt is kapnak a rendőri erőből!

A részvétel ingyenes, de mivel a rendezvény a könyvtárlátogatók elől egyébként elzárt pincehelyiségében kerül megrendezésre, a férőhelyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció szükséges.
Regisztrálni lehet a:

sinkakonyvtar@gmail.com címre küldött e-mailben,

06 30/845 1068-os telefonszámon (Szémánné Veres Gabriella könyvtárvezetőnél) vagy

személyesen a könyvtárban.

A bemutatóra kicsiket és nagyokat egyaránt sok szeretettel várunk!

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával fog megvalósulni.

Szuna Noémi a kávé világával érkezik hozzánk

Biztosan sokan tudjátok már, hogy a mai könyvtár épületében egykoron kávézó is működött. Épp ezért egész februárban „kávézunk”! De a habot a kávéra még csak most tesszük! 😊

Nagy örömünkre február 27-én könyvtárunkban fog előadást tartani SZUNA NOÉMI kávészakértő, a Café Frei marketingvezetője, a KávéBár Bazár szervezője és egy nagyon szép és érdekes könyv, a KÁVÉ – Csészével a világ körül című könyv írója. És az előadáson nemcsak érdekességek fognak elhangozni a kávéról, a kávé történelméről, a trendekről, a kávékülönlegességekről, hanem finom kávékat is kóstolhatnak a résztvevők! Ebben segítségünkre a BSZC Bessenyei György Technikum turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói lesznek.

A rendezvény INGYENES, ám előzetes REGISZTRÁCIÓhoz kötött.

Regisztrálni lehet:

📧a sinkaonyvtar@gmail.com címre küldött e-mailben,

📱 a 06 30/845 1068-os telefonszámon (Szémánné Veres Gabriella könyvtárvezetőnél)

🗣️ és természetesen személyesen a könyvtárban.

A kávéillatos rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. Sok szeretettel várunk Mindenkit!

#ezkülönlegeslesz#kávéőrölet#kávézzakönyvtárban#sinkaistvánvárosikönyvtár#könyvtárikihívás

☕️ Noemi Szuna

❤ Berettyóújfalui SzC Bessenyei György Technikum

Kávét inni a kölcsönzőtérben nem lehet. (Max. a kiváltságos könyvtárosoknak.) Szóval se evés, se ivás. Csak könyvválogatás. EDDIG! Ugyanis e héttől kezdve a felnőtt könyvtárban kérésre fincsi kávét ☕️ főzünk és ha kell úgy csinálunk, mintha az egykori Oroszlán kávézóban lennénk! 😉

Csak februárban! Ne hagyd ki, nem lesz többet ilyen! Igyál egy kávét a könyvtárban! 😊

Olvasás Olimpia díjátadó Bujdosó Imrével

Fotók a tegnapi Olvasás Olimpia díjátadójáról és a Bujdosó Imrével tartott közönségtalálkozóról. 🙂

Ezúton is gratulálunk a dobogósoknak és a nyerteseknek! 👏

Nagyon köszönjük minden „versenyzőnek”, hogy velünk játszott! ☺️

És persze szívből köszönjük Bujdosó Imrének a nagyszerű beszélgetést! 😊

Ui: Egy kis adatszolgáltatás: összesen 559 olvasónk vett részt a versenyünkben és mi, könyvtárosok közel 7000 pecsétet nyomtunk a gyűjtőfüzetekbe! 🥰

Berettyóújfalu díszpolgára, Bujdosó Imre olimpikon lesz vendégünk!

November 20-án Berettyóújfalu díszpolgára, Bujdosó Imre olimpikon lesz vendégünk!

A kardvívóval könyvtárunk vezetője, Szémánné Veres Gabriella fog beszélgetni elsősorban berettyóújfalui gyermekkoráról, a sportsikereiről, az olimpiákról és természetesen arról, hogy hogyan alakult az élete az érmek után.

Az esemény az Olvasás Olimpia, könyvtárunk olvasásnépszerűsítő versenyének eredményhirdetésével kezdődik, ahol 7 kategóriában jutalmazzuk az első három helyen végzett olvasókat. A díjakat Bujdosó Imre adja át. De nem csak a dobogósok kapnak díjat! A játékban résztvevők közül mind a 7 kategóriában kisorsolunk egy-egy szerencsés nyertest is! Úgyhogy kedves Olvasás Olimpikonok, számítunk a jelenlétetekre, nagyon várunk Benneteket!

A rendezvényen való részvétel ingyenes és regisztrálni sem kell.

Figyelem! A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel a helyszín a Zsinagóga Kultúrtér!

Mindenkit sok szeretettel várunk november 20-án, csütörtökön, délután 5 órakor!

Bihari mendemondák Bihari Csabától

Sok szeretettel várunk mindenkit Bihari Csaba Bihari mendemondák című könyvének bemutatójára!

A különleges mesekönyv nem csupán 40, bihari településekhez kapcsolódó történetet tartalmaz, hanem Kiss-Karácsony Krisztina és Rácz Anikó gyönyörű színes rajzait is, melyeknek köszönhetően egy igazán szép könyvvel kapcsolódhatnak ki kicsik és nagyok egyaránt.

A könyvbemutató 2025. november 12-én (szerdán), 17 órakor kezdődik a könyvtár rendezvénytermében.

BERETTYÓÚJFALUI OLIMPIKON A KÖNYVTÁRBAN!

Biztosan sokan emlékeznek még arra a 37 évvel ezelőtti napra, 1988. október 17-ére, amikor a berettyóújfalui születésű Bujdosó Imre olimpiai bajnok kardvívó egy tölgyfát ültetett el az előttünk lévő parkba.
Akkor nagyon büszkék voltunk és maradtunk is arra, hogy egy berettyóújfalui is tagja volt annak a kardcsapatnak, amely Szöulban, 28 év után Magyarországnak újra megszerezte a sportág olimpiai aranyérmét.

A facsemetéből azóta egy gyönyörű, erős fa lett, na de hogyan alakult Bujdosó Imre élete?
Úgy gondoltuk, hogy ez sokakat érdekel, szívesen találkoznának újra vele és egy baráti hangulatú beszélgetést is meghallgatnának. Éppen ezért 2025. november 20-ára hazahívtuk! Sőt, megkértük, hogy a könyvtárunkban október végéig tartó Olvasás Olimpia dobogósainak és szerencsés nyerteseinek ő adja át a díjakat (simán belement).
Szóval még mindig kölcsönzésre, olvasásra és pecsétgyűjtésre fel!

Igen ritka alkalom, hogy az embernek egy olimpiai bajnok gratulál és vele foghat kezet!

A Pál utcai fiúk – vándorkiállítás

Boka, Áts, Geréb, Nemecsek…
A Pál utcaiak és a vörösingesek…
Einstand, gittegylet, Füvészkert…
„Éljen a grund!”…

A PÁL UTCAI FIÚK VÁNDORKIÁLLÍTÁS 2017 óta „járja” az országot, és végre Berettyóújfaluba, a Sinka István Városi Könyvtárba érkezett!
A magyar irodalom halhatatlan ifjúsági regényével kapcsolatos kiállításon tablók, tárgyak, érdekes információk és játékok várják az érdeklődőket. S mint ahogy mindig lenni szokott, ehhez a vándorkiállításhoz is készültünk ingyenes foglalkozással!

A foglalkozásokra időpontot egyeztetni a 06/30 239 0688-as számon Vezendiné Borbély Margó gyermekkönyvtárosnál lehet.
Mindenkit sok szeretettel várunk 2025. október 14-től november 7-ig a rendezvénytermünkbe! A kiállítás ingyenesen megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

CSAK TEDD A BOCS-DOBOZBA! – MEGBOCSÁTÁS HETE A SINKA ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁRBAN

Az Országos Könyvtári Napok alkalmából ezen a héten, azaz október 7-től 11-ig elengedjük a régebb óta lejárt könyvekért felszámolt késedelmi díjat! Ha nincs időd a kölcsönzőrészlegbe jönni vagy csak ki akarod hagyni a megbocsátó-könyvtáros-arc látványát (ne hagyd ki), akkor csak TEDD A LEJÁRT KÖNYV(EK)ET a porta elé kihelyezett DOBOZBA. Figyelem! Csak ezen a héten! (Utána újra az ej-ej-könyvtáros-arc jár a lejárt könyvekért – csak ahogy szoktuk!

Hozd vissza a lejárt könyveket, hogy más is olvashassa!

Elindult az OLVASÁS OLIMPIA véghajrája!

Hajrá! Uccu! Uzsgyi! Nosza! – Elindult az OLVASÁS OLIMPIA véghajrája!

Kölcsönzésre, pecsétgyűjtésre és olvasásra fel! 📚🆙A dobogósoknak és a véletlenszerűen kiválasztott résztvevőknek A DÍJAKAT EGY ARANYÉRMES OLIMPIKON FOGJA ÁTADNI, akit kimondottan ezért hívtunk el Berettyóújfaluba, a könyvtárba! 🤩 Hogy ki ő? És mikor lesz a díjátadó? Hamarosan eláruljuk! 😇😄(A játék leírása azoknak, akik még szeretnének bekapcsolódni: a résztvevők névre szóló gyűjtőfüzetet kapnak, melybe minden egyes kikölcsönzött könyvtári dokumentum (könyv, folyóirat, diafilm, cd, dvd, hanglemez, társasjáték) után egy pecsét jár.

👍Cél: a lehető legtöbb pecsétet összegyűjteni!

🚻 A verseny korcsoport beosztása: 14 év alattiak és 14 év felettiek – mindkét korcsoport több alcsoporttal) A versenyben bárki részt vehet! Űzz sportot az olvasásból!

Legyél Te a SINKA ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR legtöbbet olvasó tagja! ✌️

Szőke Richárd Rajmond helytörténeti előadása

Aki tegnap Szőke Richárd Rajmond helytörténeti előadásán részt vett, az mától már biztosan más szemmel néz a könyvtár és a múzeum épületére. Nem is gondoltuk, hogy ennyi minden volt ebben az épületben az elmúlt 150 évben! Működött itt például községháza, szálloda, mozi, teraszos kávéház, bank, cukrászda, casino, sörház, étterem, diákotthon, könyvnyomda, papírkereskedés, rendőrség, terménykereskedés, takarékpénztár, HADRÖÁ (hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák) iroda, cukorkabolt…

Voltak itt zajos bálok, közgyűlések, színielőadások, hangversenyek, táncmulatságok, kiállítások, rádióhallgatási alkalmak, tánciskolai foglalkozások, sőt adtak be itt a gyerekeknek védőoltásokat is – és a felsorolás még nem is teljes, és vannak még homályos részletek, amelyek adnak feladatot a történészeknek, kutatóknak.

Ezúton is köszönjük Szőke Richárd Rajmondnak az időutazást, nagyon élveztük! 👏😊

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Meghívó mindenkinek!

1875 őszének kezdetére felépült Berettyóújfalu első emeletes épülete, melyben az elmúlt 150 évben igen változatos élet folyt. Dolgoztak itt csendre vágyó hivatalnokok, aludtak fáradt átutazók, báloztak reményekkel teli fiatalok, társalogtak szivarfüstbe burkolózó férfiak, raboskodtak elfogott gazemberek, leckét írtak kollégista diákok… és a felsorolás még egyáltalán nem teljes!

A napjainkban a könyvtárnak és a múzeumnak helyet adó épület bővelkedik izgalmas és érdekes adatokban, történetekben, melyeket Szőke Richárd Rajmond történész fog elénk tárni a tőle megszokott kellemes, cseppet sem száraz stílusban.

A vetítéssel egybekötött időutazás során sok más mellett azt is megtudjuk, hogy mi állt itt 1875 előtt, ki tervezte az épületet, miből fizették, hol voltak eredetileg a bejáratok, átalakították-e a helyiségeket, állt-e valaha üresen, mikor volt csendes és miért volt zajos, szövődhettek-e itt szerelmek vagy éppen ármányok és így tovább és így tovább…

Sok szeretettel várunk mindenkit, akit kicsit is érdekel a történelem, elődeink élete, aki többet szeretne megtudni erről a szép épületről! Az esemény a rendezvényteremben lesz (vajon mi minden volt ott korábban?) majdnem napra pontosan másfél évszázaddal később, mint ahogy átadták az első emeletes épületet az akkori berettyóújfaluiaknak.

Az eseményt nemcsak felnőtteknek, hanem érdeklődő fiataloknak is ajánljuk, ingyenes és regisztrálni sem kell. 😊

A rendezvény megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

OLVASÁS OLIMPIA RÁJÁTSZÁS! Október 31-ig meghosszabbítjuk játékunkat!!!

A játék leírása azoknak, akik most szeretnének bekapcsolódni: a résztvevők névre szóló gyűjtőfüzetet kapnak, melybe minden egyes kikölcsönzött könyvtári dokumentum (könyv, folyóirat, diafilm, cd, dvd, hanglemez, társasjáték) után egy pecsét jár. Cél: a lehető legtöbb pecsétet összegyűjteni! A játék végén nemcsak az Olvasás Olimpia dobogósait, hanem a játékban résztevők közül is egy-egy szerencsést jutalmazunk! 🎖🎁

A verseny korcsoport beosztása: 14 év alattiak és 14 év felettiek

A versenyben bárki részt vehet! Kölcsönzésre fel! 📚🆙 Űzz sportot az olvasásból! 👍

Legyél Te a SINKA ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR legtöbbet olvasó tagja! 😊

A gyermekkönyvtár részlege átmenetileg szünetel

Kedves Olvasóink! A gyermekkönyvtárat egy kis időre technikai okokból nem lehet használni, de a legkönyvfalóbb ifjú könyvmolyainkat nem hagyjuk csemege nélkül! A felnőtt könyvtárat egy picit átalakítva néhány polcra gyermekkönyveket raktunk, azokból lehet kölcsönözni, illetve a kint lévő könyveket is ide lehet visszahozni! Szóval zárva is vagyunk meg nem is, valahogy úgy, mint a mesében…

Mindenkit várunk szeretettel a felnőtt könyvtárban!
A nyitvatartásunk változatlan (K-P 9:00-17:00, Szo 9:00-13:00)