Nyári táborok

Az idei nyáron is több színvonalas tábor közül válogathatnak az érdeklődők.
Az egyes táborok témáját és programjait a képekre kattintva lehet elolvasni.

A könyvtári tábor jelentkezési lapja letölthető: jelentkezési lap – könyvtári tábor.

A többi tábor jelentkezési lapjai letölthetőek a Bihari Múzeum honlapjáról.

   

“Aki nem hiszi, járjon utána!”

Július második hetében XX. alkalommal szerveztük meg az olvasótábort a Sinka István Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában alsó tagozatos gyerekek részére.

Ebben az évben bihari meséket, mondákat olvastunk. Célunk az olvasás, az olvasás iránti igény felkeltése, a figyelem erősítése, a történetmesélés volt, és hogy a játék kerüljön előtérbe, s nem utolsósorban a szülőhely és a környék kultúrájának, hagyományainak megismertetése. Az olvasást gazdag programkínálat egészítette ki.

A kézműves foglalkozásokon az olvasott mesék szereplőit készítettük el. Örömmel vitték haza a gyerekek a papírból készült malac menyasszonyt, a sárkány könyvjelzőt és a Kolozsvári-Donkó Rebeka irányításával készített mézeskalács figurákat. Kipróbáltuk a könyvkötést is. Sándor Zeréndné Marika nénivel feledhetetlen órát töltöttünk el közös énekléssel, játékkal, zenével fűszerezve. A Bihari Múzeumban a vetítéses foglalkozáson sok érdekességet hallottunk a betyárokról Bagdi Lászlótól, majd az udvaron a múzeumi dolgozók segítségével a vállalkozó szellemű táborlakók kipróbálhatták az ostorcsergetést.

Kirándultunk is. Létavértesre látogattunk el, ahol megismerkedtünk a Rozsnyai Gyűjteménnyel, rácsodálkoztunk nagyanyáink tűvel írt üzeneteire, a falvédők felirataira, képeire, bepillantottunk a jurtatábor életébe. Az Irinyi Kiállítóteremben láttuk Irinyi János személyes tárgyait, valamint a paraszti élet jellemző eszközeit, bútorait. Rövid filmet tekintettünk meg a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálójának munkásságáról. Jólesett a séta az arborétum árnyas fái között, a lovaglás, valamint a mártózás a Bihar Termálliget hűsítő vizében.

Nem csak „betyárkodtunk” a héten. Utolsó nap délután vándorlegényekké változtak a táborlakók, akik vándorbotjukra kötött batyujukban hamuban sült pogácsával indultak el kiszabadítani a 14 fejű sárkány fogságából a pákász lányát, Gyöngyöt. Útjuk során mindannyian sikeresen kiállták a próbákat. A hét nagyon gyorsan eltelt. Jövőre is szeretettel és gazdag programkínálattal várjuk az olvasni szerető lányokat, fiúkat.

Lackó Györgyné

könyvtárvezető

A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár programja – 2015. június-július

  • 2015. június 4. (csütörtök) 14.00

a Nemzeti Összetartozás Napja

Ünnepi beszédet mond: Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.

A József Attila Általános Iskola ünnepi műsora.

Helyszín: Járási Hivatal – Fráter László díszterem

  • 2015. június 8. (hétfő)

86. Ünnepi Könyvhét

13.30 Helka és Ciprián

A Balaton legendája újraéled – vetítéses előadás
vendégünk: Nyulász Péter író

(előzetes regisztrációhoz kötött gyerekprogram)

17.00 író-olvasó találkozó

vendégeink: Karafiáth Orsolya és Takáts Eszter

Helyszín: az intézmény emeleti előadóterme

  • 2015. június 12-ig látható

Kitesszük a szűrét kiállítás

Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Központ – Bihar Vármegye Képgaléria

Bővebben…

Olvasótábor

A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár
olvasótábort
szervez az érdeklődő alsó tagozatos tanulók részére.

A napközis jellegű tábor időpontja: 2015. július 13-17.

Helyszíne: a Sinka István Városi Könyvtár gyermekkönyvtára

Részvételi díja: 10.000,- Ft, amely magába foglalja a napi háromszori étkezést, a foglalkozások anyagköltségét és a kirándulás költségét.

Érdeklődni és jelentkezni a könyvtár nyitvatartási idejében lehet 2015. július 1-ig személyesen, vagy az alábbi elérhetőségeken:
+36 54 500 207
+36 30 773 7287