Kabos Endre-emlékdélután

Meghívó2

Reklámok

Sinka István emlékdélután

Szeptember 23-án húsz éve annak, hogy Berettyóújfaluban a könyvtár felvette a Sinka István nevet. Ebből az alkalomból, s a költő születésének 120. évfordulója alkalmából a Sinka István Városi Könyvtár 2017. szeptember 25-én a Sinka-emlékdélutánnal emlékezett meg a “fekete bojtárról”, amelyen Medvigy Endre irodalomkutató a költő életének eddig általunk nem ismert mozzanatait, információit osztotta meg velünk.

Sinka István, aki végtelenül mellőzött költő volt, keserves munka árán, későn érkezett az irodalomba. Annak ellenére, hogy négy elemit végzett, élete során széles műveltségre tett szert. Végakaratában úgy rendelkezett, hogy temetésén nem hangozhat el beszéd. Veres Péter egyetlen mondattal búcsúzott el tőle: „Mi még találkozunk az emberek szívében”. Halála után emlékét szülőhelyén kívül az ország különböző pontjain: Budapesten, Gyulán, Vésztőn, Csömörön, Nagyrábén, Berettyóújfaluban lelkes közösség őrzi, ápolja. Sajnos a Kossuth-díjat 1990-ben, halála után néhány évvel kaphatta meg.

Sinka István elsősorban a balladák költője. A verseiben megjelenő népi hagyományok, az ősiség egyenrangúvá teszi Arany Jánossal. Dedikációi, melyekből rövidesen kötet jelenik meg, irodalmi igényűek. Nem volt előítéletes ember, antiszemita, ő a tapasztalatait írta le, a bérlő okozta társadalmi igazságtalansággal szállt szembe.

O. Szabó István Jászai-díjas színművész Sinka István verseinek, balladáinak, prózai írásának előadásával színesítette az előadást.

A nagyközönség ezen a napon láthatta először az évfordulók alkalmából készített, Sinka István életét, munkásságát, utóéletét bemutató állandó tablókiállításunkat, valamint a Bihari Múzeum vándorkiállítását.

nkaA rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma támogatásával valósult meg.

Lackó Györgyné
könyvtárvezető

Képek:

Sinka-emlékdélután

Sinka-emléknapSzeptember 24-én, a könyvtár névadójának születésnapján minden évben megemlékezést tartunk. Idén születésnapi ünnepséggel egészült ki a program, hiszen intézményünk 65 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. Ebből az alkalomból könyvtártörténeti kiállítást rendeztünk. A tablókon végig lehet kísérni a könyvtár fejlődésének, változásainak útját, a gépesítés lépéseit. Összegyűjtöttük az ünnepi könyvhét, az író – olvasó találkozók vendégeit, kik voltak a könyvtár vezetői, dolgozói. A fotókkal illusztrált tablók között helyet kapott az olvasótábor története, valamint a megvalósult projektek. A tárlókban elhelyezett dokumentumok, a kiállított tárgyak mesélnek a kezdetekről s a későbbi évek munkájáról. A rendezvények meghívói, az írók-költők által dedikált kötetek kiegészítik a tablók információit. A könyvtár gépesítésének alapjait teremtette meg 1996-ban Balogh István adománya. Róla is megemlékeztünk.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Dr. Bakó Endre irodalomtörténész, Dr. Takács Miklós egyetemi adjunktus, Dr. Tóth-Matolcsi László egyetemi docens – az egykori Kelet Népe folyóirat sajtó,- irodalmi és eszmetörténeti gyökereit vették górcső alá. A közel egyórás eszmecsere kibontotta a népi mozgalom, a népi irodalom bihari vonatkozásait is. A hagyománytudat modernizációját vagy annak hiányát taglaló megközelítések kitértek a haza vagy haladás, népi vagy urbánus ellentétpárokra is, valamint taglalták a népi mozgalom nemzeti és egyetemes vonatkozásait. Elhelyezték benne a sajátosan magyar paraszti társadalomba vetett utópisztikus bizalmat a modernizáció tekintetében. Kitértek a folyóirat hasábjain folyó korabeli vitákra is.

“A betű a szellemi kincstár kulcsa” címmel meghirdetett pályázatban könyv-, illetve könyvtári élményekről szóló írásokat vártunk. Az eredményhirdetésre ezen a napon került sor. 14 pályázat érkezett, mindannyian Gombos Ferenc Berettyóújfalu c. fotóalbumát kapták jutalmul, melyet az alkotó ajánlott fel. A délután folyamán a résztvevők megtekintették a könyvtár 65 évéről készített filmünket. A program a kiállítás megtekintésével, kötetlen beszélgetésekkel, állófogadással zárult.

Rendezvényünk a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatásával valósult meg.

Lackó Györgyné könyvtárvezető és a könyvtár dolgozói

nka